A nővér, avagy egy újabb brutális thriller az Ulpius baráti körtől

Számos e-könyvkategóriában találkozhatunk az Ulpius baráti kör e-könyveivel, mégis a két legerősebb kínálattal az erotika, illetve a thriller területén rendelkeznek. Most az utóbbi kategória éllovasával, “A nővér” című e-könyvvel ismeredhettek meg közelebbről.

A szerző: Louise Jensen

Mit kell tudnunk az alkotóról? Az írónő már egészen fiatal korábban szerette az irodalmat, és első “könyve” mindössze 6 oldal volt, de ahhoz elég hosszú, hogy büszke legyen rá.

Később hagyta, hogy mások meggyőzzék arról, nem érdemes írnia, inkább válasszon egy “normális állást”. Eszerint jár el, míg nem a 30-as éves során autóbalesetet nem szenvedett, amikor is teljesen át kellett értékelnie az életet. (Az autó motívum még fel fog bukkanni az e-könyvben is.)

Ez a korszak borzasztóan nehéz volt a számára, de nem a magyar, hanem a maga útját járta már ekkor. Ilyen helyzetben Magyarországon sokan inkább az alkoholt választják, ő a könyvek olvasásába menekült. A helyi könyvtáros hölgy jövőbe látó képessége is dícséretes, hiszen két jóslata / javaslata is teljesült. Azt mondta az írónőnek, hogy ha ilyen ütemben falja a könyveket, nem marad olvasatlanul egy sem a könyvtárban. A javaslata az volt, hogy inkább írja meg a saját könyvvét.

Louise megfogadta mindkét tanácsot, és neki látott élete első, 6 oldalnál hosszabb könyve megírásához, ami hatalmas sikert hozott a számára.

A nővér

Nagyon ritka, hogy első könyves szerzőként sikerüljön olyan könyvet írni, ami a rangos slágerlisták élére kerül. Ez történt ugyanis A Nővér című könyvvel is.

Megjelenését köető 3 héten belül már az angol és kanadai amazon slágerlistájának élére került. A sikeráradat itt nem állt meg. Az Aplle iBooks sikerlistáján is megszerezte az első helyet, és ami hab a tortán, hogy felkerült az USA Today Bestseller listájára.

Nem fogom lelőni az e-könyv poénjait, ezért csak néhány elemet emelek ki az irónő ezsköztárából.

Nagyon jónak tartom, hogy egy tragikus esemény megadja az alaphangulatát a regénynek. Ez minden pszicho-thriller esetében kötelező elem. Mindannyian imádjuk a nyomozást, a titkok feltárását, ebből is bőven van a könyvben.

Ezek azonban maximum egy jó krimit eredményeznének, de ez egy pszicho-thriller. Ehhez pedig hátborzongató érzés kell. Nekem ez általában akkor jön elő, amikor gyanús dolgokról nem tudjuk eldönteni, hogy a képzelet szüleményei, vagy valósak-e.

Végül a legfontosabb egy jó csattanó. A legjobb az, amikor úgy fejeződik be az e-könyv, ahogy egyáltalán nem számítottál rá, vagy ami még ennél is keményebb, ha nem is érted meg első olvasásra, hogy mi történt.

Ha egyetért velem a kedves Olvasó abban, hogy a felsorolt elemek fontos kellékei egy sikeres pszicho-thriller e-könyvnek, akkor ezt nagyon fogják szeretni.

Érdemes az e-könyv verziót megvásárolni, hiszen így általában 30% feletti megtakarítást érhetsz el.

 

Jó olvasást kívánok A nővér-hez!

 

Írta: Szűcs Roland

Leave a comment

Your email address will not be published.


*