Képzelt riport Nicole Legiannel

Mindig is izgatta a fantáziámat a “Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” musical címe. Őszinte leszek, sosem láttam a musicalt, pedig szeretem a színházat. Viszont most úgy döntöttem, hogy mivel még nem keresett meg a Times, sem a Nők Lapja vagy éppen a Glamour, hogy adjak nekik interjút, akkor csinálok én sajátot.

Az ötlet onnan jött, hogy pár napja végre megosztásra került egy könyvmoly Facebook oldalon “A tigris ökle” és igen, ettől nagyon, de nagyon büszke anyukája lettem a könyvnek. Úgy éreztem, hogy lehetőséget kell adnom az olvasóknak, hogy jobban megismerjenek. Fogadjátok szeretettel!
Ha maradna kérdésetek, amit esetleg nem válaszolok meg, szívesen megteszem hozzászólásban! 🙂

– Mi késztetett írásra először?


– A rövid vánicole legianlasz azoknak kielégítő, akik foglalkoznak asztrológiával: halak vagyok. A hosszabb verzió pedig, hogy elmenekültem. Mi elől? Nem is tudom, sosem voltam a társaság központja, pedig mindig szerettem volna az lenni, de ahhoz túl félénk voltam. Sosem tudtam könnyen ismerkedni, férfiakkal végképp nem. Ugyanakkor függök és igénylem a szociális kapcsolatokat. Így maradt az, hogy kitaláltam őket. Jó, most itt nem egy elképzelt barátról beszélek, hanem egy egész élettörténetről, szereplőkkel, emberekkel, akik minden nehézség ellenére egymás mellett küzdenek és élik az életüket. Aztán eljött a nap, amikor már túl hosszú volt a történet és jobbnak láttam elkezdeni leírni.

– Miért tartott ilyen sokáig befejezni a könyvet?


– Adja magát a helyzet, a könyv egy elmenekülés volt a való életem unalmas napjaiból. Amikor az életem izgalmas kezdett lenni nem ment az írás. Gimnáziumban rátaláltam arra a bizonyos barátságra, amit mindig is vágytam. A jóban rosszban, távolságban is ott vagyunk egymásnak. Hála az égnek ez a barátság az, amely nem kopik az évek súlya alatt és a távolság köztünk sem emészti fel. Most is nagyon jó, hogy van ez a barátság, de tini korunkban szerintem életmentő volt. Ő volt az a barátnő, aki karon fogott és kirántott a kicsiny csendes és unalmas kis világomból. Köszönöm és szeretés van.

– Aztán jött az első nagy szerelem és akkor aztán tényleg annyi lett az írásnak, viszont amikor épp összevesztünk, akkor megint a könyv lett a menedékem. A mai kedvesem mellett könnyebben megy az írás. Már nem vagyunk tinédzserek, nem járunk bulizni, ráadásul az eltérő beosztásnak köszönhetően sokat vagyok itthon egyedül. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az első könyvet sikerült befejeznem.

– Honnan jött a történet?


– Mint ahogy már említettem, a könyv a fantáziám szüleménye, de persze sok minden megihletett. Sorozatok, filmek, zenészek, egyenruha és mint minden serdülő lány, kerestem a férfi ideált. Ez a keresgélés juttatott el oda, hogy rájöttem az egyenruha és a küzdősportok egyaránt izgatják a fantáziámat. Ez az a két motívum, ami nálam a szőke herceget a lóra ülteti. Később persze már közbejátszottak a szexuális érésem pillanatai is és így lett teljes a kép. A könyv egyértelműen női szemmel közelíti meg az egyébként férfias témákat. Nem szégyellem, hogy sok helyen az erős és hős férfiakat csodálva. Manapság sok könyv szól az erotikáról és arról, hogy az egyenjogúság mellett arra vágyunk, hogy mellettünk a férfi továbbra is az erősebb nem legyen. Én is csak ezt a nézetet vizsgáltam, viszont igyekeztem a férfi szemszögéből is megnézni, hogy milyen keserves munka az, hogy kívülről az ember mindig sérthetetlennek és erősnek tűnjön, amikor egyébként az élet minden irányból osztogatja a pofonokat.

– Tudnál mesélni a könyvről?


– Na igen, “A tigris ökle“. Nem tartom egyszerűnek elmondani, hogy miről szól, mert nem szeretnék spoilerezni. Röviden viszont a három főhős életéről. Egyikőjük Cori, aki DJ volt egy diszkóban, majd első nagy szerelme zátonyra futása után életmódot váltott és rendőr lett. Az akadémián ismerkedett meg a mai férjével, T.C.-vel. A sikertelen kapcsolat másik fele Brian, aki japán és izraeli házasságból született, viszont édesapja jakuza családjának köszönhetően szüleinek hátra kellett hagyniuk őt. Gyermek korában egy buddhista kolostorban nevelkedett, ahol napi szinten tanulta és gyakorolta a karatét. Felnőtt fejjel pedig Amerikába költözött és előbb Cori-val azonos diszkóban kidobó fiúként, majd sikeres zenészként folytatja az életét. Élete minden pontján, ahol végre boldog lehetne, visszaköszön a jakuza család és a japán kultúrában oly annyira fontos tisztelet a család felé. A könyv fő cselekménye tulajdonképpen Brian túlélése, hogy hogyan küzd meg a rettegett múlt jelenné válásával és hogyan próbál egy biztonságosabb jövőt teremteni. A harmadik főszereplő Joy, aki gyakorlatilag akarva akaratlan belesétál Brian nem egyszerű életébe és próbálja őt minden erejével támogatni. Mindeközben a szereplők próbálják hétköznapi életüket élni, szórakoznak, dolgoznak és edzenek. A könyv második felében a fiúk számára oly fontos megmérettetés veszi kezdetét, egy kumite, ahol bizonyíthatják mestereiknek is, hogy mit tanultak az elmúlt években a küzdelmekről, a karatéról.

– Mi foglalkoztat legjobban az emberekkel kapcsolatban?


– Ez egy bonyolult kérdés. Engem az ember közötti kapcsolatok érdekelnek. Ki milyen hatással van a másikra és miért? Nem tudok az emberi kapcsolatokra úgy nézni, hogy valami fekete vagy fehér, keresem a közte lévő szürke árnyalatait (és most itt nem Christian Grey-re gondolok 😉 ).

– Dolgozol most másik könyvön?


– Igen, akik olvasták “A tigris ökle” könyvemet, azok sejthették a befejezésből, hogy ennek még lesz folytatása. Van, illetve készül, csak most éppen saját életemet próbálom valamilyen irányba terelni, azután már nem kell sok, hogy elkészüljön a következő rész, ami félek két kötet lesz, mert már az első könyv is nagyon vastag lett.

– Kik a kedvenc íróid? Milyen könyvek inspiráltak?


– Huh, a kedvenc író kategóriában egyértelműen Vavyan Fable viszi az első helyet. A Halkirálynő sorozat az a könyv, amit nem tudtam letenni. Minden percét és sorát élveztem. Mindent megkaptam attól a könyvsorozattól, amire szüksége volt a fantáziámnak.

Leave a comment

Your email address will not be published.


*