Az Alávetett című mű hatással volt a Szürke ötven árnyalatának szerzőjére

Alávetett

Mától megvásárolható Az alávetett. Már a megjelenés után 3 nappal a Book and Walk összesített slégerlistájának 1. helyén áll, és ez nem véletlen. Egy interjú során kiderült, hogy E.L. James, A szürke ötven árnyalatának szerzője saját kéziratának megírása előtt olvasta Az Alávetett-et.

Persze, tudjuk, nem könnyű eredetit alkotni akkor, amikor az angol nyelvű címek száma másfél millió felett van. Azt azonban nem tudtam, hogy A szürke ötven árnyalatának szerzője is alaposan merített Az alávetettből. Tara Sue Me (Az alávetett szerzője) figyelmét olvasók hívták fel erre. Mindkét író intelligensen tagadja ezt a hasonlóságot, de mint tudjuk, nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél.

Tara Sue Me: AlavetettTara Sue me karrierje érdekesen alakult. Első regényét 12 évesen írta, majd 20 évvel később ragadt újra tollat. Néhány langyoskás romantikus könyv után rájött, hogy valami keményebb műfajjal szeretne foglalkozni. Sikerült. Azóta nem is tud elszakadni az alázós, kikötözős, perverz témáktól. A baloldalon található borítóra kattintva ingyenesen bele lehet olvasni az e-könyvbe.

Érdekes, hogy éppen azok az írónők írnak erősen szexuális témájú tartalmakat, akik ezt sosem élték át. Kiegyensúlyozott családi életet élnek, gyerekeik, háziállataik vannak. Valami mégis hiányzik az életükből. Ezt a hiányzó fűszert írják ki magukból. Valószínűleg E.L. James-sel soha senki nem kötne olyan szerződést, amelyet főhősnőjével kötöttek. (Aki nem hisz nekem, keressen rá a szerző nevére, és nézze meg a fényképét).

Éppen ez a csodálatos a könyvekben. Lehetünk kövérek, vagy éppen soványak. Alacsonyak, vagy langaléták. Lehet, hogy durvák a vonásaink, vagy lenövésünk van. Az olvasás alatt ezt mind elfelejthetjük, és olyan élethelyzetbe kerülhetünk, amelyet a valóságban nem élhetünk át.

Jonathan Rhys MeyersA hölgyolvasók figyelmébe ajánlom annak a 39 éves színésznek a képét, akit Az alávetett szerzője legalkalmasabbnak gondol a főszerep eljátszására.  Jonathan Rhys Meyersről van szó. Az látszik, hogy a szerzőnő nem feltétlenül a színészi képességet vette alapul, hanem sokkal inkább Jonathan megjelenése, és karaktere vonzotta.

Az angolszász nyelvterületről egyre több erotikus és szexuális témájú e-könyv érkezik, ezért nem árt tisztázni néhány alapfogalmat, és a közöttük lévő kapcsolatot.

A BDSM egy mozaikszó, amely több kategóriát is lefed, ahogy az ábra is mutatja.

BDSM definíciójaA BDSM első alkategóriájába a kötözés jellegű témák tartoznak. A második, amely Az alávetett című könyvben hangsúlyosan szerepel, a dominálás, alázás témaköre. Ez egyfajta szerepjáték a résztvevő felek között, jó esetben megegyezésen alapul. Az sem ritka, hogy a szexuális játék szereplői szerepet cserélnek egy adott alkalmon belül is. A harmadik a szadomazo szex. A Sadism szó Sade gróf nevén alapul, és olyan jellegű tevékenységet fed le, amikor a szadista saját szexuális kielégülése érdekében másokat bántalmaz, míg a Masochism azt jelenti, hogy valaki szereti, ha bántalmazzák.

Ahogy látható a szó nemes értelmében ezek felfedező kirándulások, amelyek mindkét fél egyező akaratán alapulnak, és az átlag ember számára szélsőségesnek tűnnek.

Remélem sikerült kedvet keltenem legalább ahhoz, hogy ingyen beleolvassatok a weboldalon az e-könyvbe. Ha tetszik, akkor ne habozzatok, itt fájdalom nélkül kísérletezhettek.

 

Jó lapozgatást!
Írta: Szűcs Roland

Leave a comment

Your email address will not be published.


*