Hogyan szoktassuk rá gyermekeinket az olvasásra?

Jövő e-könyve

Még 2014 őszén készült az USA-ban egy igen érdekes és hasznos piackutatás a gyermekek olvasási szokásaikról. Bár nem hiszek a különböző országokban végzett elemzések átültetésére, ebben az esetben azonban számos értékes megállapítást fedeztem fel, amelyek a magyar szülők számára is hasznosak lehetnek.

Az olvasás életminőségre gyakorolt hatását egyetlen kutató, vagy magánember sem vitatja. Korábban már foglalkoztam ezzel a témával. A következő prezentáció java része az e-könyvekről szól, de a 12-17 diák felsorolják azokat a fontos élettani hatásokat, amelyet kutatók azonosítottak be:

A konkrét kutatásban számos kérdést tettek fel a gyermekek (6-17 éves) és szüleik számára. Saját szubjektív értékítéletem alapján a következőket találtam a legfontosabbnak:

  1.  Szülők szerepe felbecsülhetetlen. A gyakran olvasó szülők, akik beszélnek is az olvasás fontosságáról, jóval nagyobb arányban számíthatnak arra, hogy gyermekeik is sokat fognak olvasni.
  2. A gyerekek sokkal jobban szeretik olvasni azon könyveket, amelyeket ő maguk választottak. Már ebben a korban megjelenik tehát a választás szabadsága iránti igény. Együtt menjünk el a könyvesboltba, vagy keressünk az interneten könyveket, e-könyveket, és hagyjuk, hogy ők válasszanak.
  3. A gyermekek közel 90%-a büszkeséget érez, amikor befejez egy könyvet. Mi is legyünk azok, és érzékeltessük velük, hogy mis is büszkék vagyunk rájuk.
  4. Több mint duplájára nőtt az e-könyvet is olvasók aránya a gyermekek között. Meghaladja a 60%-ot azon gyermekek száma, akik olvastak digitálisan könyvet. Ez a magyar adatoktól fényévre van, elsősorban a nagyon szerény kínálat miatt. Sajnos még sok kiadó nem jelenteti meg a gyermekeknek szánt könyveket digitálisan. Ennek vannak technológiai és üzletpolitikai okai is.
  5. Az e-könyvet olvasó gyermekek közel 80% javarészt papírkönyvet olvas. Magyarul nem kell megijednünk a technológiától, megférnek egymás mellett.

Egy szó, mint száz, kövessünk el mindent, hogy gyermekeink többet olvassanak, biztassuk őket, hagyjuk őket választani, és akkor teljesebb életet fognak élni kevesebb stresszel. Mindegy, hogy papír, vagy digitális, a tartalom számít.

Leave a comment

Your email address will not be published.


*