Szívesen nézek be ide akár naponta is!

A rendkívül sikeres Kindle játékunk nyertesével, Tálos Ágnessel készítettünk interjút a nyeremény átvételét követően.

Saját célra használja majd a Kindle olvasót, vagy elajándékozza?

A Kindle a Családban marad, 11 éves Kisfiam ugyan már bejelentette rá igényét, de alapvetően közös használatba kerül.

Mi alapján szokott dönteni a vásárlás során (borító, cím, szerző, tartalom stb.)?Vannak szerzők, akiknek a műveit “vadászom”,  volt , hogy egy jól sikerült borító keltette fel az érdeklődésemet, de alapvetően a tartalom, illetve annak rövid összefoglalója az, aminek alapján döntök. Van úgy, hogy sokszor elolvasok egy-egy összefoglalót, mire eldöntöm, hogy tényleg megveszem-e. Vannak könyvek, melyeket ismerősök ajánlanak. Nem túl régen megismerkedtem egy a közelben lakó, szintén e-könyv rajongóval, akitől már sok jó tippet kaptam.

Eddig milyen eszközön olvasott?  

Úgy két évvel ezelőtt vettem egy e-könyv olvasót, csak más márkájút. Nekem nagyon bevált, de a funkcionalitása már elavultnak mondható a mai készülékekhez képest, ezért is örülök nagyon a Kindle-nek. Az e-könyveken kívül a papír könyvekhez sem voltam és vagyok hűtlen, számomra vannak olyan művek, leginkább oktatási anyagok, melyeket papíron könnyebben követhetőnek tartok.

Ismeri-e az ajándékozás funkciót oldalunkon, szokott-e ajándékozni? 

Igen, ismerni ismerem, de még nem használtam. A környezetemben egyelőre nem túl sokan olvasnak e-könyvet.

Ajándékoz-e majd e-könyvet Karácsonyra valamely szerettének, barátjának? 

Most, hogy több e-könyv olvasónk is van, biztosan fogok.

Melyik a kedvenc szolgáltatása (ajándékozás, ebook indexek (olvashatóság, stb.), beleolvasás, mobil alkalmazások, speciális kereső stb.) 

Az ebook indexet, a kategória keresőt és a beleolvasást mindig megnézem e-könyv vásárlás előtt. A speciálís keresést, főleg a térképeset, volt már, hogy használtam, de nem jellemző. Viszont az árlesőt jónak tartom.

Milyen élethelyzetben szokott olvasni (tömegközlekedés, munkahely, otthon lefekvés előtt stb.)? 

Falun élünk, a közeli városba járok dolgozni, illetve a Kisfiam is iskolába. Többször előfordul a héten, hogy Gyermekem délutáni elfoglaltságai később fejeződnek be, mint az én munkaidőm. Ezt a várakozási időt mindig igyekszem kihasználni egy kis olvasásra. Ezért is szeretem az e-könyv olvasót, kis helyen elfér, könnyű, bármikor akár pár percre is elővehetem. Ezen kívül este lefekvés után jut idő olvasásra, de ennek hátránya, hogy néha elfeledkezem hány óra van, és közel éjfélhez teszem le a könyvet.

Mit szeret a Book and Walk webáruházban? 

A honlap áttekinthető, és a vásárlás is könnyen lebonyolítható. Szívesen “nézek be” ide akár naponta is.

Mit nem szeret a Book and Walk webáruházban? 

Ez a “nem szeretem” nem igazán a webáruházra vonatkozik. Már többször, többen is szóvá tették, hogy az e-könyvek néha drágábbak mint a papír könyv, főleg ha online rendeli meg valaki, és még akció is társul a papírkönyvhöz. Ezt sajnos én is így látom, és jelenleg csak egy ellenszerét ismerem, megvárni, amíg az e-könyv is akciós lesz.

Mit hiányol a Book and Walk webáruházban? 

Vannak időszakok, amikor egyszerre 10-20 vagy még ennél több e-könyv is megjelenik. Volt már, hogy kinéztem egyet (nem tettem esetleg kívánságlistára, árlesőre), de mikor akár már másnap vissztértem, sokat kellett keresgélni, mire megtaláltam. Jó lenne, ha a megjelenés napja (hónapja) szerint kicsit elválasztásra kerülnének. A kategóriák alatt lehetne egy megjelenés dátuma szerinti rendezés is.

 

Leave a comment

Your email address will not be published.


*