5 e-könyv, amit feltétlenül el kell olvasnod!

Kíváncsi vagy, hogy melyik az az 5 e-könyv, amit semmiképpen sem érdemes kihagynod? Készítettünk egy kis válogatást, hogy megkönnyítsük a dolgod! Ha pedig véleményt írnál bármelyik e-könyvről, ne habozz! 🙂

Sánta Ferenc – Az ötödik pecsét

A regény cselekménye 1944-ben, a nyilas terror napjaiban játszódik. Négy kisember: egy műveletlen, ügyeskedő kocsmáros, egy egyszerű, becsületes asztalos, egy örök kételkedő, különc órás és egy finomkodó könyvügynök beszélget estéről estére egy kocsmában az élet nagy kérdéseiről, erkölcsről, lelkiismeretről. Tét nélkül filozofálgatnak, okoskodnak, elméleteket gyártanak. A könyv megfordítja a mindennapi históriát: ezek az emberek, amikor komolyan, őszintén végiggondolják a sors kínálta lehetőséget – embertelenség árán menekülni az embertelen pokolból –, elbuknak, de amikor maga az élet állítja eléjük a nagy kérdést – nyilasok jönnek a baráti társaság tagjaiért –, a korábban általuk felállított szélsőséges erkölcsi helyzetet a valóságban is kénytelenek kipróbálni: egytől egyig az emberi tisztaság és bátorság hőseivé magasodnak.

Kötter Tamás – Rablóhalak

„Kötter Tamás olyan világba kalauzol minket írásaiban, amelyről a magyar irodalom eddig nemigen tudósított. Hogy erről a szféráról eddig nem nagyon születtek opuszok, annak oka egyszerű: a magyar író általában nem ismeri ezt a bolygót. A pesti Édes Életről ír, a ‘felső tízezerről’: pénzes ügyvédekről, menő menedzserekről, cégvezetőkről, multis lányokról. És a csillogás mögött a hihetetlen ürességről.” (Cserna-Szabó András)

Borbély Szilárd – Nincstelenek

A mű a szerző nemrégiben bekövetkezett sajnálatos halála miatt vált ismét aktuálissá. A szerző új kötete életrajzi fikció. Szabálytalan prózakönyv, amely egy elzárt, endogám, szatmári kisfalunak a tereit és alakjait, emlékeit és hiedelmeit mutatja be, ahogy azt egy gyerek láthatja. Erőteljesebb olvasmány azok számára, akik szeretik a fajsúlyos írásokat, kiváltképpen ha magyar szerző tollából származik…

Küzdy Éva – Sokszínű élet

„A látvány borzalmas volt. Mindenütt holttestek, úgyszólván lépni sem lehetett. Az úttesten döglött lovak. A pincékből előjött kiéhezett emberek késsel nekiesve szeltek le belőlük egy-egy darabot. Picassói kép: a Guernicáról, talán az ami megközelíti ezt a szűrnyűséges látványt. A repülők már ritkábban, de 2-3 óránként még jöttek mélyrepüléssel golyózáporozni az utcákat, de ez egyre ritkult, ahogy a front nyugatra tolódott. Ilyenkor mindenki behúzódott a kapuk alá. Anyukával – már nem emlékszem miért – mentünk át a Ferdinánd hídon, amikor egy repülő a fejünk felett bennünket vett célba. Pattogtak a golyók körülöttünk, és mi rohantunk. Anyuka a futás közben mondta: “Mindegy, ezek után úgysem maradhat normális az ember!” (De valószínű, hogy annak a német pilótának is az agyára ment, ha az orosz katonák helyett két nőt akart megölni.)” Monográfia, korrajz, történelem, szociográfia együtt lírai, megható elbeszélésben. Ebben a könyvben mindenki talál olyan részt, amely visszhangot kelt benne. Az első rész önálló ifjúsági regénynek tekinthető, – a gyermekkortól a felnőtté válásig – melynek szorongásait valamilyen formában, minden serdülő átéli. A második rész a háború borzalmairól szól, személyes (megélt) tapasztalatok alapján. A harmadik rész a kilábalás korszaka, a közelmúlt még ismerős mozzanataival. Közvetlen őszinteséggel megírt, – humort sem nélkülöző – lenyűgöző olvasmány. Nem lehet letenni.

Steve Berry – A császár sírja

Kína első császárának a sírja, amelyet egy föld alatti agyag hadsereg őriz, több mint kétezer éve feltáratlan. A kínai kormány senkinek sem engedi meg, hogy a sírt felnyissák. Vajon miért? Erre és még sok más titokra kell fényt derítenie Cotton Malone volt amerikai ügynöknek, aki egy napon felkavaró üzenetet kap az interneten. Cassiopeia Vitt, aki már többször megmentette Malone életét, most halálos veszélyben van. Egy ismeretlen férfi kínozza, és közben azt üzeni Malone-nak: „Hozza el azt az értéktárgyat, amit a nő megőrzésre átadott magának.” Mindössze az a probléma, hogy Malone-nak fogalma sincs, miről beszél az illető. Megkezdődik hát a versenyfutás az idővel és az életre-halálra szóló harc egy könyörtelen szervezettel.

4 Comments

  1. Prof.Dr.Vadász 2014-03-16 at 15:46

    Van ismét véleményem,de Önök ezt ugysem veszik figyelembe,mert idáig még SOHA sem reagáltak Email-emre!Önök propagálják,hogy minél több ember olvasson,de az nem fordul meg Önökben,hogy sok-sok szivesen olvasó,de kiskeresetű, nem mindegyike rendelkezik Visa Visuál fizető kártyával,vagy más internetes bankkártyával,de szivesen vásárolna Ebook-ot,ha a vásárolt könyvet pld. postán egy kis csip formában(ahogy ezt én már többször rendeltem az Ipubs-tól)utánvétellel megkapná.Pofon egyszerű!!Az UTÁNVÉTELI FIZETÉS A MEGOLDÁS!Erre még nem jöttek rá?Ebook olvasója már egyre több embernek van,de a könyv árának fizetése bankon keresztűl körülményes,igy inkább az ingyenes lehetőségeket keresik fel(sok sok köszönet a MEK-nek!!!).Tehát ne csak filozófiáljanak a rengeteg Emailjaikkal,hanem végre ébredjenek fel!Nyugaton már rég felébredtek!
    Várom reakciójukat(de nem hiszem,hogy lesz reakció)
    Tisztelettel:Dr.Vadász(elkötelezett Kindle fanát)

  2. Kedves Dr. Vadász!
    Köszönöm a hozzászólást! Nem tudom, hogy milyen e-mail címre küldött kérdésére nem kapott választ, mivel szinte azonnal válaszolunk minden e-mail-re, de legrosszabb esetben is 1-2 nap átfutási idővel. Ha kérdése vagy problémája van, nyugodtan jelezze az info@bookandwalk.hu e-mail címen.
    Számtalan ingyenes e-könyvünk van, amihez nem kell bankkártya sem, illetve szintén nagyon sok pár száz forintos mű is. Abban igaza van, hogy csak egyfajta fizetési mód van, ezt a jövőben szeretnénk majd bővíteni. Véleményem szerint azzal, hogy az e-könyveket pendrive-on (a csip alatt feltételezem ezt érti) kapja meg valaki, az e-könyv egyik nagy előnye veszik el, azaz az azonnali olvashatóság. Bízom benne, hogy előbb-utóbb olyan fizetési lehetőségünk is lesz, ami az Ön számára is megfelel majd!

  3. Prof.Dr.Vadász 2014-03-23 at 15:35

    Köszönöm Tisztelt Molnár Zoltán Úr válaszát, és egyben elnézést kérek amiért vádaskodtam,hogy “nem lesz válasz Emailemre”
    Tehát:kérem oldják meg az utánvételi problémát az Ebook vásárlásokra!Nem lehetne-e példáúl postai utánvétellel a csipbe ágyazott,megrendelt könyvet betölteni és a kézbesitő postásnak fizetni(vagy a megadott postahivatalban).Ez a szolgáltatás azonnal megsokszorozná a megrendeléseket és gyorsan elterjedne a hir,hogy könnyen lehet Ebook-ot rendelni!
    Remélem megfontolásra kerül e javaslat?!
    Tisztelettel:Dr.Vadász T.A.

  4. Prof.Dr.Vadász Tibor Antal 2014-07-03 at 19:45

    Az egy tény,hogy a “BOOKANDWALK”a legaktivabb és egy nagyszerű eBook oázis,rengeteget fáradozik,hogy Magyarországon is népszerüsitse az eBook-kultúrát,erről mindent elmagyaráz,de két dolog miatt, az eBook olvasásban nem jártas emberek és főleg azok akik még csak most hallanak egy elektronikus könyvolvasás lehetőségéről,nem nagyon fog emelkedni az eBook szerelmeseinek a száma és üzleti oldalról sem várható nagy fellendülés,tehát ismét a javaslatom ami meg fogja forditani ezt a negativ trendet,ime:
    1.eBook megrendelés postán keresztűl(utánfizetéssel)csip formában
    2.pontosan elmagyarázni,hogy egy KINDLE PEPERWHITE eBook-olvasó egy csodálatos tablet,ezerszer jobb mint például egy méregdrága iPad!Csak ezzel a kis zsebben is hordható csodával lehet tűző napon,,éjjel lámpanélkül úgy olvasni mintha tényleg egy igazi könyvet olvasnánk.Az ára sokkalta olcsóbb mint egy haszontalan “okostele-
    fonnak”,de még rengeteg más érdekessége is van ennek a – mégegyszer kihangsúlyozom- kis csodának!Ezernél is több könyvet lehet rá feltölteni!Kell ennél szebb könyvtár?
    Mint nyugalmazott orvos mindenkinek tudom ajánlani,hogy igazán relaxálni tudjon!Ez a KINDLE NEM “KÜTYŰ”,hanem a leghűségesebb társad otthon vagy bárhol is vagy.
    Remélem,meghallgatják tanácsomat.
    Tisztelettel:Prof.Dr.Vadász T.A.(Szabadhidvég)

Leave a comment

Your email address will not be published.


*