Book and Walk alkalmazás az új Windows 8-ra

a kezdő oldal

Már olvashatóak az új Windows 8 operációs rendszerrel rendelkező eszközökön is  az e-könyveink!

Nemcsak a Microsoft életében számít mérföldkőnek a Windows 8 fejlesztése, hanem számunkra is nagy előrelépés, hogy újabb felületen elérhetőek szolgáltatásaink. Ráadásul az elsők között fejleszthettünk olvasó alkalmazást az új rendszerhez, így azon kevés szolgáltatók közé tartozunk a világon, akiknek e-bookjai szinte minden eszközön olvashatóak.

Az új operációs rendszer egyik korábbi Windows-hoz sem hasonlítható. Formabontó megjelenésével, könnyű kezelhetőségével, személyre szabhatóságával olyan problémákra nyújt megoldást, melyek a mai világban igazán aktuálissá váltak. Az eszköz bekapcsolásakor azonnal tájékozódhatunk a legfrissebb eseményekről. A Book and Walk alkalmazása igyekszik alkalmazkodni a Microsoft új szellemiségéhez, és letisztult megjelenésével teszi egyszerűbbé a művek közötti választást, élménnyé az e-könyv olvasást.

A többi saját fejlesztésű alkalmazásunkhoz hasonlóan ennek használata is ingyenes, és ugyanúgy, egyszerűen válthatsz a különböző eszközök között. Az e-book ugyanazokkal a megjegyzésekkel ugyanott nyílik meg, ahol az Andriod-os, iOS-es vagy online felületen abbahagytad. A webes olvasónk pedig ezzel egyidejűleg megújul, könnyebben kezelhetővé, és sokkal gyorsabbá válik. A vásárlási folyamat is egyszerűsödik, így egy e-könyvet 3 kattintással szerezhetsz meg!

További fontos információkat olvashatsz a Windows 8-ról az origo oldalán.

Töltsd le az olvasó kliensünket Windows 8-ra, kattints!

Letöltöm ingyen

Ízelítőként mutatunk néhány képet az alkalmazásunkról:

a kezdő oldalEzt látod, ha bejelentkeztél

a szerzői oldalÍgy néz ki a szerzői oldal

ebook kategóriákÍgy jelennek meg a kategóriák

e-könyv oldalIlyen letisztult minden ebook oldala

e-könyveidÍgy néz ki a polcod

e-könyv olvasásÍgy tudsz majd olvasni alkalmazáson belül, és ugyanígy fog kinézni a webes olvasónk is

ebook olvasásHa betűméretet változtatsz

Nektek hogy tetszik?
Írta: Zsófia Kárpáti

Leave a comment

Your email address will not be published.


*