Lopni lehet, venni nem. Mi az? E-könyv

Magyarországon a könyvek jelentős részénél sikerült eljutnunk arra a szintre, hogy ha akarnánk se tudnánk megvenni e-könyvként, csak ellopni.

Tipikus helyzet

Hagyományos könyvkiadás esetében a kiadó megjelenteti a könyvet, a terjesztő értékesíti, majd elszámolnak. Az első kiadás sikeressége alapján dönt a kiadó arról, hogy több példányt is nyomtasson-e még a könyvből, esetleg később egy új kiadás jelenjen-e meg. Ahogy már több korábbi blog bejegyzésben is írtam, a fizikai könyvek tárolása, kezelése nagyon költséges feladat, ezért a terjesztők érthető módon a bestsellerekre koncentrálnak.

Az e-könyv asztalt borít

Az elektronikus könyvek megjelenése nem csak a szöveg formáját változtatta meg, hanem a teljes üzleti modellt is. Az e-könyvek tárolási, kezelési költsége töredéke a papír könyvekének, ezért az elektronikus verziók életciklusa sokkal hosszabb. Hogy mi ezzel a baj? A technológiával semmi baj sincs, sokkal inkább van azonban a szerzők, kiadók némelyikének az önpusztító hozzáállásával.

Az Önpusztítás művészete

Harakiri

Harakiri

Voltatok már olyan helyzetben, amikor mindent elkövettetek, hogy becsületes módon megvásároljatok valamit, de legnagyobb igyekezetetek ellenére csak a lopás maradt. Több ezer magyar könyvnek ez a sorsa. Gondoljunk csak bele, hogy évente 12-13 ezer cím jelenik meg. Az elmúlt 10 évben jóval 100 ezer feletti cím jelent meg. Ennek néhány százaléka kapható boltokban. A megjelentetett címek 98% csak kalóz site-ok oldalain szerezhető be e-könyvként, vagy még ott sem. Ebben az a szép, hogy a becsületes e-könyv vásárlóknak (van ilyen is) nem csak hogy lelkiismeret furdalást okozunk, hanem még egy fillért sem kaphat sem a kiadó, sem a szerző.

Mit lehet csinálni?

Fel kell mérni, hogy van-e igény az adott kiadó művére. Ha megtalálja művét a legtöbb file-megosztó, vagy warez site-on, akkor van igény az elektronikus verzióra. Második lépésként azt javaslom, hogyha van rá mód, a kiadó tegyen a könyvbe olyan részeket, amelyek nem szerepeltek az eredeti verzióban. E-könyvként ugyanis a terjedelem növekedése nem jár nyomdai költségnövekedéssel. Már csak két lépés van hátra: e-könyv terjesztése, kalóz oldalak felszólítása a jogsértés megszüntetésére.

Ja, és egy fontos dolgot elfelejtettem. Nem repül a sült galamb az ember szájába. Nem elég, ha tétlenül nézzük, hogy a kreatív munka gyümölcsét elzárjuk a becsületes emberek elől, támogatva a jogsértő magatartást.

Írta: Szűcs Roland

1 Comments

Leave a comment

Your email address will not be published.


*