Hová lett a sajtom?

Ez a bejegyzés most nem szorosan az e-könyvekhez fűződik, inkább köthető a tartalomhoz.

Pár évvel ezelőtt egy mély lelki válságba kerültem, még létezni is nehezemre esett, hát még a napi teendőimet (suli, munka, edzés) normálisan elvégezni. Az akkori főnököm ajánlotta nekem azt a rövid olvasmányt, amit most én szeretnék ajánlani mindenkinek. Tényleg rövid, ezért bármikor újra elolvasható. Ha úgy érzem, hogy változnak a dolgok körülöttem – amit én egyébként nem igazán szeretek – és nem vagyok képes ezt kezelni, akkor elolvasom, és újult erővel tudok szembenézni az eseményekkel, meglátni bennük a lehetőséget.

Akkor, amikor először olvastam el ezt a történetet, szerencsére nem kellett egészen új irányba indulnom, mert a könyv olyan mértékben megváltoztatta a hozzáállásomat, hogy ki tudtam javítani azokat a hibákat, melyek a múlni nem látszó letörtség állapotába sodortak. Újrakezdhettem valamit, de ehhez az kellett, hogy ne csak reagáljak a külső változásokra, hanem változtassak én magam valamin, hogy ki tudjak térni a nagyobb akadályok elől. Én ezt a szemléletmódot kaptam ettől a kis könyvecskétől.

Az olvasmányt egyébként nagyobb cégek is felhasználták már hasonló célokra, hogy kizökkentsék alkalmazottaikat a megszokott szürke hétköznapok folyamából, és a munkatársak kezdeményezőek, proaktívak legyenek. A könyv két egérről és két emberről szól, akik nagyon szeretik a sajtot. Nem szeretném elemezni, bevezetni vagy összefoglalni a történetet, mert nincs értelme. Ha elolvastad ezt a 19 oldalt, döntsd el, hogy melyik szereplő vagy, és melyik szeretnél lenni, és találd meg a Sajtod!

Spencer Johnson: Hova lett a sajtom?

Spencer Johnson: Hova lett a sajtom?


Írta: Zsófia Kárpáti

Leave a comment

Your email address will not be published.


*